Ha a szem a lélek tükre, akkor az előszoba a lakásé.
Már az ókori Rómában is fontos feladattal bírt a
vestibulumnak nevezett, az utcától az átriumot (melyből azután az intim szobák
nyíltak) elválasztó hosszú folyosó. Nem csupán a biztonságot szolgálta és a
lakóterek intimitását növelte, hanem gyakran dús díszítettségével a jólétet is
szimbolizálta. Számos esetben a díszes kapun átlépve, mozaikkal gazdagon
kirakott, akár vendégváró, akár tolvajokat elijesztő feliratok, képek
díszlettek itt.
Vestibulum, római előterek mozaikkal |
Későbbi korokban az előterek, hallok építészeti jelentősége
tovább erősödött, hiszen méreteivel, pompájával a tulajdonos társadalmi
rangját, vagyonát is szimbolizálni kellett. A középületek, üzletek hatalmas
előcsarnokai is a belépő lenyűgözésére szolgáltak, amellyel a tiszteletet,
megbecsülést és a bizalmat igyekeztek az építtetők elérni.
A Printemps párizsi áruház és a Fehér Ház |
A klasszikus, több ezer éves kínai térrendezés ismerete
nélkül, annak sok eleme megjelent a nyugati építészetben is már évszázadokkal
ezelőtt. Ezek olyan, tapasztalati úton megszerzett tudásra épültek, melyeket
mára sajnos elfelejtettünk alkalmazni. A bejárathoz, fogadó helyiséghez
kapcsolódó „szabályok” már a kapu és a ház közti előkertet is érintik, nem
beszélve a nagy jelentőséggel bíró bejárati ajtóról.
Tehát már mielőtt belépnénk egy lakásba, üzletbe, vagy
irodába, megannyi jelzést kapunk, melyek nagy részét csupán a tudatalattink
raktározza el. Azonban mindezen hatásoknak köszönhetően az ajtón átlépve már
komoly prekoncepciókkal rendelkezünk.
Ha tehát nincs lehetőségünk (pl. egy társasház esetében) a
bejáratunkhoz vezető utat tisztává, barátságossá, világossá – azaz hívogatóvá –
tennünk, akkor még fontosabb, hogy az előszoba megjelenésével kompenzáljuk az
addigi benyomásokat.
- Rend a lelke mindennek!
Bármilyen pici belépőről is legyen szó, a rendezettség és
tisztaság kötelező eleme egy stílusos előszobának. Egészen apró helyiségekbe
nem érdemes szekrénykéket bezsúfolni, elég néhány akasztó, egy tükör és egy
lerakó polc, vagy kulcsszekrényke. Egy kislakásban amúgy sincsenek távolságok,
ezért ha a cipős-, vagy a beépített szekrény máshová kerül, az is csak néhány
lépés távolság.
Így elkerülhető, hogy a rengeteg kabáttól csak
háromnegyedéig lehessen kinyitni a bejárati ajtót, vagy hogy keresztülzuhanjunk
a cipőkön, mikor átvesszük a postástól leveleinket.
Nagyobb méretű előszobákban bármennyire is csábító, hogy sok
rakodófelületet alakítsunk ki, mégis vigyázni kell a holmik felhalmozásával.
Érdemes egy kis ülőrészt kialakítani a cipőhúzáshoz, konzolasztalt tenni a
tükörhöz, de a sok fogason és cipőtartón elhelyezett látható ruhadarab sosem
fog rendezett képet mutatni. Ezért ajánlott beépített szekrényeket, szép
díszdobozokat, kosarakat használni, és azokba elrejteni mindent, amire az
előszobában szükségünk lehet.
- A fény öltöztet!
A megvilágításnak hatalmas ereje van, megmutathat és
elrejthet, vakíthat és melegséggel tölthet el. Éppen ezért okosan kell
használni. Célszerű és hasznos a megfelelő erősségű általános megvilágítás, de
érdemes lokális fényforrásokat is alkalmazni, például a tükörnél falikarok
elhelyezésével. Szép részleteket spotokkal is kiemelhetünk, vagy színes LED-csíkokkal
egészen különleges hangulatokat alakíthatunk ki.
Fontos, hogy induláskor jól lássuk magunkat a tükörben, vagy
a reggeli kapkodásban könnyen megtaláljuk a kulcsainkat. Mindezekhez
elengedhetetlen a megfelelően tervezett világítás.
- Mutassuk meg a stílusunkat!
Tegyük az előszobát is a lakás koherens részévé, akár
színeivel, akár a burkolataival, amelyek egységet alkotva a lakás egészével,
folytonosságot teremtenek a terek között. Például, ha egy szín következetesen
felbukkan a lakásban, használjuk az előszobában is, akár csak egy képkeret,
vagy egy akasztó színének megválasztásakor.
Textilekkel, dekortapétával, egy jól megválasztott tükörrel
vagy képkerettel csodákat lehet elérni anélkül, hogy helyet foglalnánk velük a
hasznos térből.
Ezek a dekorációs elemek azonban nem mehetnek a praktikum
rovására. A padlónak, falaknak strapabíró burkolatot kell kapniuk, melyek jól
és könnyen tisztán tarthatóak, a tükörnek megfelelő méretben és magasságban
kell a falra kerülnie, hogy egész alakos képet kaphassunk benne, és a sáros
cipőknek is helyet kell biztosítani például a lerakó/leülő alá helyezett
csepegtetőtálcán.
Szerencsére a praktikum és az esztétikum nem zárja ki
egymást, csupán jól átgondolt tervezést igényel, hogy a szükséges egyben
stílusos is legyen.
+ 1 Tipp:
Az ananászmotívum évszázadok óta a vendéglátás és a luxus
szimbóluma. Míg a közép-amerikai indiánok falujuk vagy házaik elé ananászt helyeztek
barátságuk és vendégszeretetük jeléül, addig Európában az 1600-as években csak
az uralkodók kiváltsága lehetett ez a gyümölcs, amely hamar státusszimbólummá
vált. Az építészetben, és valamennyi díszítőművészetben is számtalan,
szerteágazó formában megjelent, és a mai napig is népszerű az ananász ihlette
forma, amely a szívélyességet, barátságot jelképezi. Így egy szép, ananászt
mintázó kopogtató elhelyezésével, vagy a bejárat mellé állított ananász ajtódíszekkel
minden látogatónknak azt üzenjük, hogy szívesen és szeretettel gondoskodunk
róluk, amíg a házunk vendégszeretetét élvezik.
Rövidített változat, a teljes írás a Stíluskommunikáció.eu oldalon jelent meg 2014.10.17-én, a Stílusos életterek. Az előszoba címen.
Felhasznált irodalom:
Képek forrása:
http://www.vroma.org/images/mcmanus_images/domusfauces_upenn.jpg http://southwestern.edu/departments/classics/text-restr/rciv110707.html
http://www.thepurplepassport.com/picks/paris/Shop/printemps/
, http://www.brucewhitephotos.com/galleries/architecture-the-americas/
http://pinterest.com
Nagyon szeretem a blogod, csak alig győzöm kivárni a folytatást!:-)
VálaszTörlésKedves Zsófi, nagyon szépen köszönöm a visszajelzést, örülök neki!!! Sajnos nekem is nagyon nehéz kivárni a haladást, amiről be lehetne számolni... :D
TörlésSzia Réka!
TörlésNono, van ott haladás, csak mi nem tudunk róla.:-)
Pl. mi van a fürdőszobai burkolatokkal? Elkészültek?
Már alig várom, hogy lássam, mert nagyon csinos mozaikot, és padlót választottál.
Végül lecseréltétek a burkolót?
Lényegében bármiről írhatsz, minden érdekel, mert piszok jó ízlésed van.:-)
Zsófi
Szia Zsófi!
TörlésCsak most látom, hogy írtál még...:) A burkolótól búcsút vettünk, viszont nem találtunk helyette mást. Elvileg egy hét múlva jön egy szaki, aki befejezi. Úgy legyen! :) Ellenben jöttek csaptelepek. És vettünk még lámpákat. A parketta egy része is lent van, csak száradnia kell, mielőtt lakkoznák. Remélem, mikor a sok várakozás után elkészülnek a most még félkész dolgaink, sok-sok bejegyzést és fotót tudok mutatni róluk! ;) És köszönöm a dicséretet!!!