http://kincses-lak.blogspot.hu/

2014. december 29., hétfő

Füvezünk

Az év utolsó kerti munkája a füvesítés volt.
Vagy 4 rotátorozást követően, számtalan tarackeltávolító kísérlet után hozattunk 3 köbméter termőhomokot, és szépen elgereblyéztük a terepet.
A ház kiemelkedik a talajszintből, ezért a terasztól kis domb ível le a hátsókert felé. Ennek a magasságát, méretét végül mindenféle okos és megfontolt megelőző lépések nélkül, érzésből alakítottam ki, illetve amíg bírta a karom a földhalmok átmozgatását.
A tetejére hordott homok szépen kiegyenlítette a kisebb gödröket, és végre - november derekán - elvetettük a fűmagot. 2 különböző keveréket vegyítettünk, nálunk a szárazságra kell odafigyelni. Százalékos arányban nem tudom, de az alábbi fajták kerültek a kertbe: angolperje, vöröscsenkesz, olaszperje, nádképű csenkesz. Napi locsolás mellett már egy hét után így nézett ki, azóta pedig még zöldebb! (a hó alatt.... :D )
:)
Ilyen segítséggel gyerekjáték a munka!

Szemlézés

Zöldell

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése