Ígértem képet a beülős ablakról, meg Frunak a kertről, úgyhogy mutatom azokat a fotókat, amik eddig kimaradtak.
1. Beülős ablak: nehezen lehet hozzáférni most, bútorok vannak elé pakolva, ezért elég furcsa szögből tudtunk csak lőni képet, de érzékelni azért lehet a méreteit. Kinyújtott lábbal kényelmesen el lehet férni, a mélységéhez pedig jön majd még 40 centi, amit az elé épített könyvszekrények adnak majd ki. Így összesen kb. 75 centi mély ülőke felület lesz, amit kényelmesen be lehet majd kuckósítani.
|
jelenleg |
|
az elérendő cél (pinterest) |
2. Tavaszi kert: lassan kezd csak beindulni a kert, nagyon hideg van még mindig. A barack szegény levirágzott, mielőtt a méhecskék és egyéb, beporzásra alkalmas állatkák kiengedtek volna a téli dermettségből. A késő ősszel elvetett "gyepet" viszont már nyírni kellett. Visszametszettem a rózsákat,a levendulákat, és szinte minden bokrot is (Apukám pedig a gyümölcsfákat), ezért elég üresnek hat most a kert, de nyárra szépen megnő majd megint minden, és megerősödik! :)
|
még a tél beállta előtt kihajtott |
|
most, az első nyírás után |
Szuper! Nagyon szép a kert is!!!
VálaszTörlésKöszi, úgy várom már, hogy virágozzanak a bokraim is! :))))
Törlés