http://kincses-lak.blogspot.hu/

2015. október 18., vasárnap

Finish előtt...

Az a nagy harci helyzet, hogy már az is előfordul, hogy bútorokat pakolunk a helyükre...!
Egyelőre csak azért, hogy hozzáférjünk újabb helyiségekhez, és ott is be lehessen fejezni a fugázást, vagy a festést. De azért mégis! Ez már majdnem költözés!!! ;)

Sőt, hatalmas lépést tettünk a fürdő komfortfokozatának emelésében is, hiszen hónapokon át tartó bidében való kézmosás és mosogatás után a héten a helyére került a mosdó!
A szekrény még átfestés előtt áll, de ez már elenyésző apróságnak tűnik az eddigiekhez képest... ;)


Nem mellékes az a tény sem, hogy végre van meleg vizünk is, miután a hőszivattyú beüzemelése is megtörtént.

22 fok!

Tapétáztunk is a hálóban és feltettük a Pistillót, de erről majd bővebb posztban, ha teljes lesz a berendezés.



A bejárati ajtó is megérkezett, mint az építkezés lezáró, szinte szimbolikus utolsó részlete... Ha a helyére kerül, a Ház is átalakul az otthonunkká...


Lesz egy meglepetésem is, ami érinti a blogot és Titeket is, kedves Olvasók!
A blog velünk együtt költözik majd egy új helyre, de minden korábbi tartalom elérhető lesz továbbra is, csak egy picit más formában, más szerkezetben.
Remélem Ti is jöttök velünk, hiszen a valódi izgalmak csak most kezdődnek!!! ;)

2015. szeptember 3., csütörtök

Föld/színt

Mikor úgy-ahogy készen lettünk az emelet festésével, komolyan elmerengtem azon, vajon miért nem elégedtünk meg egy 45 nm-es lakás (át)építésével??? Bőven elég meló lett volna annyi is.... :P

A nappali-étkező-dolgozó hármasának színezése az alábbiak szerint alakult:

boszorkányhonyha...

Nappaliba vett nagy szekrény szürke színének falra való átmentését második próbálkozásra sikerült is eltalálni, így a nappali falai szürkébe borultak. A többi, fal mellett álló szekrény is ugyanezt a színt fogja kapni, hogy egy nyugalmas, egyöntetű hátteret alkosson.


készül a szürke
fent a falon
a szekrény egyik polca volt a minta
a szürke szekrényünk, amihez a szobát színeztük:)

Az étkező fő attrakciója a színes üvegablak, amit egy nagy konyhakéssel, és némi csiszolópapírral megszabadítottam az évszázados festéktől, és végre beillesztettük a helyére, melyhez Árpi, asztalos barátunk készített nagyon profi keretet.
csiszolás után előbukkant a vörösfenyő gyönyörű színe is a kereten....
Az ablak színei adták az ihletet, hogy elmozduljunk egy kicsit rózsaszínesebb irányba, így az ide tervezett gyöngyház festékhez halvány rózsaszínt kevertünk. Ezt a műveletet a festékboltban nem vállalták, így mi kísérleteztük ki a színezési arányokat.

végül fél literhez 30 ml színezőpaszta került

kicsit talán látszik a gyöngyház csillogása...
Az eredménnyel mindketten elégedettek vagyunk, szerintem érdemes bevállalni a gyöngyházas színeket falfestékben is! (mi korábban már a tapétáknál megszerettük)
egészen halvány árnyalat, éppen csak nem fehér

(nem szeretnék senkit színelmélettel terhelni, de ami még a rózsaszín étkezőben való alkalmazásának ötletét illeti, nagyban hozzájárult a tény, hogy a pirosas árnyalatok fokozzák az emésztést, növelik az étvágyat, és élesítik az érzékelést! ;)

A dolgozó kizárólag Férj felségterülete, de nem bírtam ki, hogy ne adjak ötleteket a berendezést illetően. Ha Rajta múlt volna, az egész szoba barnában úszna, barna könyvszekrényekkel, barna íróasztal mellett barna székkel, Chesterfield bőrkanapéval (természetesen barnában!), barna bőrkötetes könyvekkel....
Szóval az elképzelés abszolút egy angol klubszoba/fakazettás házikönyvtár-hangulat megteremtése lenne, amiben a sötét árnyalatok dominálnak sok-sok könyvvel, kuckós, meleg hatást eredményezve.
Szerencsére a több, fantasztikus alternatíva közül, amit rendre mutogattam neki, sikerült megegyeznünk a kék színben, ami enyhítené a sok barnaságot, és ki is választotta az árnyalatot, egy "közepesen" erős kék színt.Azért, hogy - amennyire egy ilyen szín mellett lehet - világos maradjon a szoba, selyemfényű festéket vettünk.
durván kék...
A szekrények/polcok egy része is megkapja ugyanezt a kéket, így a barnán maradt bútorokat, dísztárgyakat is jobban kiemelve.
mondom, hogy durva! :D én csak akváriumnak hívom....
ez egy este fél nyolckor készült kép, lefóliázott ablakok mellett. A valóságban nem ilyen sötét, de tény, hogy NAGYON kék! :))))
(És hogy miért jó a kék? A nyugalom, felelősség, megbízhatóság, barátságosság színe. Ha fénye is van, frissességet, energiát sugároz, üdítő hatása van.)

Ilyen lesz, legalábbis ezzel győztem meg... :P :
Aki mer, az nyer! ;)
a régi, tengerjáró bőrönd, amiből bárszekrény lesz, igazán pofásan mutat majd itt.... ;)


2015. szeptember 2., szerda

Vigyázz, kész, festés!

Lassan befejeződnek az építőipari "szak"embereket igénylő munkák, és már csak az olyan apróságok maradnak, mint a  festés és tapétázás, konyha-összeszerelés, csaptelepek, villanykapcsolók felrakása, lámpák, karnisok felcsavarozása...

Igazából alig várom, hogy többet ne kelljen átengedni a terepet mindenféle munkásoknak, és ha valami nem az elképzeléseknek megfelelően alakul, csak magunkat lehessen hibáztatni...

Az aktuális munka most a festés. Az emeleten kezdtünk, először a gyerekszoba készült el, aztán a háló. A kánikula most segítségünkre van, extra gyorsan szárad minden, jól lehet haladni.
előkészületek...

40 fokban jólesik a munka... :P

Érdekes képeket viszont nem tudok mutatni, hiszen minden fehér lesz.

közlekedő az emeleten
Bár Marci piros, Lili pedig rózsaszín(flamingós) falakban gondolkodott, abban maradtunk, hogy a rengeteg színes játék, mütyűr, szedett-vedett bútorok, szőnyegek és ágyneműk leginkább fehér háttér előtt tudnak érvényesülni, azaz így még talán elviselhető marad a színkáosz. De képekből, poszterekből bármi mehet a falra, abban kiélhetik magukat.
Az Ikeában vettem színes, textilbevonatú vezetékeket a lámpákhoz, és mivel a leárazott részlegen találtam mind a két színből, ami nekem kellett, ráadásul ernyővel együtt, így átmenetileg ilyen mókás papírlámpák lesznek a gyerekszobában...

gyerekszoba
A hálószoba egyik fala tapétázva lesz, másik kettőre pedig nagy felületen függöny kerül, így itt sem volt értelme színekben gondolkodni, a fehér jó kiegészítő lesz.

a pengefal lesz tapétázva, a többi marad fehér a hálóban

vendégszoba
A földszinten azonban meg fog jelenni néhány világos árnyalat. A nappaliban szürke-arany, az étkezőben gyöngyházas rózsaszín, a dolgozóban kék, a fürdőben zöld.
Ez a terv, de a változtatás jogát fenntartjuk! ;)

2015. július 1., szerda

Kerti kisház Férj módra

Néhány hete Férj nekifogott (egyik) nyári projektjének, a gyerekek kerti kisházának felépítéséhez. Izgatottan várom, mi sül ki belőle, ugyanis gonosz módon megtorpedóztam egy csomó nagyratörő tervet, mint emelet ráépítés, csúszdás-mászókás verzió, fél telket elfoglaló alapterület, és ki tudja még mit!?
Én a kert oldalában megbúvó, kedves ki faházikó ideájával álltam a kérdéshez, ezzel szemben Férj a gyerekekkel karöltve inkább egy kalandparkba oltott, toronyház méretű vendéglátó komplexum vízióját dédelgette....

Először az alap lett kimérve és felásva. Kicsit ezt is odébb kellett tolnom, hogy se a -reményeim szerint- idővel felcseperedő almafát, se az újonnan kialakított díszkutas virágágyásomat ne nyomja el....
Az alapot Férj kibetonozta, majd erre kezdte felépíteni a fa vázszerkezetet.
Szinte minden az építkezésből maradt fahulladékból készül, néhány méter deszkát kellett csak venni pluszban, illetve a tetőt fedő bitumenes zsindelyt.

A német albérletünkből hozott faágy deszkái éppúgy be lettek építve, mint a barátaink lakásásból felújításkor kidobott beltéri ajtók, vagy az elbontott sufnink ablakai, ajtója. Sőt, még pesti lomtalanításból származó kisablak is került a házra!

Férj mindenképp csendesítőt ( a tetőgerendák végein lévő ék) akart, hogy olyan legyen a kisház, mint a nagy... :)
így már sokkal csendesebb... :D
jól látszik az új deszkák és a régi faanyag közti különbség
ezek a deszkák a régi ágyunkból vannak...
a Pesten lomizott ablak, amin majd a benti szakács ki tudja adni az ételt a pincérnek... :P
Lili kívánsága volt egy szívecske,amit Férj tökéletesen abszolvált egy dekopírfűrésszel...

szívecske is került rá, a tető alatti háromszög az "emelet".
Nem támogattam, de emelet is készült a kisházba. Ide majd kötélhágcsón lehet felmászni, és kb. hasoncsúszában közlekedni, de belátom, hogy a gyerekeknek biztosan izgalmas, még ha nekem  nem is tűnik túl  komfortosnak.

darabokból szabva a tető is
Ha elkészül, fehérre festjük kívül-belül, az ablakok és az ajtó marad zöld, lesznek balkonládák, zászlógirlandok, kis zsalugáterek...
Remélem még idén!


tető lefedve, így áll most.

















2015. június 29., hétfő

Finishben a parkettázás

Az emeleten a lakkozás is készen van már, míg a földszinten most indult a parketta lerakása. Haladós és látványos munka, bár igényelt némi előkészületet.
az emelet kész...

A küszöb nélküli pontos illeszkedés miatt a teljes szinteken tökéletesen azonos padlómagasságra van szükség, ezért az aljzakiegyenlítést pontosan kell végezni. Többszöri nekifutásra - néhol csiszolás, máshol feltöltés után értük csak el a kívánt eredményt, hogy pl. az előszobai padlólap és a dolgozóból a nappalin át egyhuzamban futó parketta azonos magasságban érjen össze.

előszoba-nappali-dolgozó

Az alsó szint publikus tereinek (nappali, étkező) parkettája nem csak körbefutó keretet kapott, hanem még egy színben eltérő díszcsíkot is. Ez a csík ugyanolyan tölgy parketta, mint a világosabb társai, csak eleve sötétre van pácolva. Kiszámoltuk mennyi kell belőle, hogy egy csíkban körbefussa a szobákat és azt a mennyiséget rendeltük le belőle. Árban, méretben egyforma a többivel és a lerakása sem kerül plusz energiába, mégis rengeteget dob az összképen. Szerintem remek dolog így játszani az alapanyagokkal, mert semmilyen plusz költségbe nem kerül, de egyedi és különleges lesz tőle a lakás...
először a keret fut körbe, aztán töltik ki halszálka mintában

Az egyetlen, ami az anyagmennyiség kiszámolásán kívül extra energiát követelt, az a minta előzetes kimérése és felrajzolása a padlóra. Ezt nem mertük rábízni a szakikra, hiába készítettünk szép rajzokat a kinyomtatott tervekre, alaprajzokra. Ráadásul előfordult, hogy az elméletben kigondolt megoldás felrajzolva a helyszínen nem is tetszett annyira, úgyhogy átvariáltuk pl. a nappali-étkező találkozásánál a mintát.

A minta kigondolásánál fontos szempont volt a bútorozás is. Mivel pontosan tudjuk hova milyen bútor kerül majd, illetve nagy részük már meg is van, ezért nem okozott gondot kimérni azokat a távolságokat, amiket bizonyos szakaszokon kihagytunk, hogy a minta látható maradjon, és ne kerüljön pl. egy beépített szekrény alá...

itt pl. a kandalló kőburkolatának van kihagyva egy sáv, ezért fut beljebb a keret

nappali-étkező találkozása

lassan kész a nagyja

jöhet az étkező!

Friss képek:



Még újabbak (csiszolás után, lakkozás előtt):