http://kincses-lak.blogspot.hu/

2014. január 27., hétfő

Gombhoz a kabátot

Korábbi bejegyzésben már talán említettem, hogy a ház megtervezése során szempont volt az általunk elképzelt bútorozás, a meglévő dekorációs elemek beépítése.

Talán furának tűnik, hogy még az építészeti tervek előtt egy kompletten berendezett lakás képével a fejemben rohangáltam. Ez egyrészt előny, mert sok kérdésre választ ad, ha a lámpák, kapcsolók, konnektorok, stb. helyét kell kijelölni, vagy a beépített szekrényekét. De nagyon nagy kötöttség is, amit egy építész rosszul visel. ;)
Lehet, hogy építészetileg nem a legfrappánsabb megoldások születtek így, viszont abszolút a mi igényeink és elképzeléseink szerint alakult ki végül a ház szerkezete.
Azaz a gomboz varrtuk a kabátot.

Összeszedtem ezeket a "gombokat", amik inspiráltak minket, és amik erőteljesen alakították a ház terveit.

Egy párizsi áruházban (Printemps) fotóztuk ezt a szekrényt 2005-ben, de akár az egész szoba is jöhetne... Egészen otthon éreztem magam benne, és még szuper, lakberes könyvek is voltak kikészítve:)))




Emlékeztek az Elle magazin éves naptár/noteszeire? A 2006-os számban volt ez a kép, ami a konyha-étkező szekrényfalát ihlette:


Kandalló tűztér, ami két helyiségből is élvezhető:


Ólomüveg ablak, mint belső dekoráció:





Egy beülős ablaknak is mindenképp helyett kellett kapnia valahol:


Kihívás volt, de télikertet is szerettünk volna (valószínű túl sok angol  magazint nézegettünk)



Minden, készen vásárolt lakásban, házban számos remek lehetőség van. Például egy polgári, városi lakás hangulata utánozhatatlan, ahogy egy gyárépületből alakított loft-é is. Ha azonban az ember építkezik, egészen magára szabhatja az otthonát, és bátran megvalósíthatja az álmait, minimális kompromisszumokkal. Ezzel próbálkozunk mi is.... ;)




2014. január 20., hétfő

Konyhabútor - alapok

Nyár elején költözni szeretnénk, és nekem a legnagyobb félelmem ez ügyben a konyha.
Ezért már idejekorán (értsd: irreálisan idő előtt) elkezdtem a konyhabútorok keresését (itt már írtam is róla)


Naponta figyeltem a frissítéseket német, osztrák, magyar apróhirdetési oldalakon. Voltak kedvenceim, voltak amikről lecsúsztam, volt amit nehéz volt "elengedni", és heteket dühöngtem miatta.
A kép azonban kezdett letisztulni.
Rájöttem, ha már használtan veszem, akkor legyen Ikea bútor.  Miért?
Praktikus. A szerelékek, fiókkiosztások, méretek. A minősége ellenőrzött, a tömör fa ajtók sem elérhetetlen árúak. Bárhogy elrendezhetőek az elemek, könnyen variálható.


Ezzel szemben a csináltatott bútorok abba a térbe készülnek, ahova eredetileg rendelték, így nehezebb egy egészen más kiosztású helyiségbe integrálni. Biztosan vannak kiemelkedő minőségű bútorok is, de amiket én megnéztem..... hát, nem volt túl meggyőző. Nem a használatból eredő hibákra gondolok, hanem olyanokra, mint pl. a fólia alatt maradt szemcsék, amitől egyenetlen a fóliázott bútorlap felszíne, vagy hogy az éleknél kilátszik a pozdorja alapanyag. De sokszor az összeszerelés kókány,és szakszerűtlen, így vágva tönkre az egészet.
csináltatott angol konyha, eredeti ára 3 milla volt... A minőségről inkább ne beszéljünk:S


Tehát leszűkítettem a kört "eladó ikea konyha" keresésre (gebrauchte ikea küche). Közben Férjjel kinéztük az előlapot, a Ramsjö-t találtuk elfogadhatónak. Igaz nem tömör fa, mint amit Férj szeretne, de formailag rendben van. Mivel csak 2012-óta forgalmazzák, nincs sok belőle a használt-piacon.
Azért így is sikerült találnom egy olyan konyhát a német Ebay-en, aminek a méretei, valamennyi beépített gépe, Ramsjö előlapjai is tökéletesek voltak, de aukción kívül, egyéni megegyezéssel elkelt az orrom előtt. Mélypont...
Ramsjö front: tömör keret, furnérozott forgácslemez töltet

Hetekkel később, és több ezer átnézett hirdetés után is még úgy éreztem, még egyszer nem lesz ekkora szerencsém, nem fogok jó konyhát találni.


Aztán rábukkantam! Az expressz.hu-n találtam a hirdetést. Kifejezetten Ausztriából hozott, használt bútorokkal foglalkozó eladónál bukkantam rá; tömörfa ajtók, jó méretek. Gépek nincsenek benne (kivéve a szagelszívót), azaz kompromisszumok nélkül válogathatom majd össze őket. Csapódásmentesített ajtók, önbehúzós fiókok. Házhoz szállítással együtt 85.000,- ft.-ért!
Persze alakítani kell majd rajta, de ettől lesz végül egyedi! Ez lesz az alap, amiből elkészül majd álmaim konyhája. Ami nem lesz modern, nem lesz formabontó, nem lesz design-os.  Kényelmes lesz, praktikus, otthonos. És egyszerűen szép;)
Valahogy így...:D

ilyen most a konyhabútorunk, és ez az, amit szeretnék belőle... :)


Szeretem ezeket az Ikea alapú konyhákat, annyira inspiráló milyen személyre szabottat lehet tömegtermékekből alkotni egy kis fantáziával, és viszonylag kevés pénzből (ha használtan vesszük)!
És ez csak a fehér, vidékies/klasszikus konyhák válogatása, a modern, minimál, magasfényű, inox változatok tovább színesítik a képet....


sikkes
country
skandináv
romantikus
elegáns
ipari
Ui.: ha valaki meg tudná mondani nekem a fa szekrényajtónk ikeás nevét, nagyon megköszönném! :)

2014. január 14., kedd

Körséta a házban.



Gyertek egy kis sétára a házban!
Éppen vakolás előtt állunk, gépészet, vezetékezés, aljzat készen van. A földszinten az üvegtégla senkit ne rettentsen meg, átmeneti ;) Illetve a fűtés mennyezet-, és nem padlófűtés, ez helytelenül hangzik el a felvételen:)))
Kerüljetek beljebb, gyertek velem!

Földszint:


Tetőtér:


(külön köszönet tesómnak a segítségért! :) )

2014. január 10., péntek

Kicsit késve - alaprajzok

Jeleztétek, hogy kicsit egyszerűbb lenne követni a terveket, ha átlátható lenne a ház alaprajza. Teljesen jogos felvetés! :)
Régóta adós vagyok az engedélyeztetett építési tervekkel, az alaprajzokkal.
Lássuk először a földszintet:
(klikkeljetek a képre a nagyításért!)




Ez pedig az emelet:
(itt annyi eltérés van a valósághoz képest, hogy a konyha feletti szoba valójában vendégszoba, mellette nincs gardrób, hanem egy nagy gyerekszoba. Később ezt ketté lehet választani, vagy egyikük megkapja a vendégszobát:)
A fenti gépészeti h. pedig a háztartási helyiség lett, mivel végül minden gép elfért a lenti gépészetibe.



2014. január 9., csütörtök

Kirakat fürdő

A lenti fürdőszoba, Férj találó szavaival élve "kirakat fürdő" lesz.
A hálók az emeleten vannak, így a mindennapi tisztálkodás tetthelyét praktikus módon az emeleten rendezzük be.
Vendégek, illetve kézmosás és egyéb folyó ügyek számára viszont ott lesz a lenti fürdő, amiben nem kell helyet keresni a fogmosópohárnak, fürdőkellékeknek, egyéb hasznos, de nem csinos holmiknak.
Tehát lehet egyszerűen csak a látványra menni.

Itt mindenképp az olaj-, smaragd-, türkiz, -világoszöld árnyalatok jelennek majd meg mozaikcsempe formájában, némi arannyal. Pont, mint ezen a képen:
:D

Ami még biztos(nak tűnik): mosdó egy komódon áll majd, a fal mögött lesz a zuhany. WC és bidé egymás mellett, a mosdóval szembeni falra építve. Törtfehér járólap, és ugyanilyen csempe kerül oda, ahova feltétlen szükséges. Egyébként festett falak, képek, és kristály falikarok vannak még a tervben, valamint fa kiegészítők.


Belátom, kicsit kaotikus...:) Persze sok minden akkor fog eldőlni, mikor élőben is látjuk, és könnyen előfordulhat, hogy egy jónak gondolt elképzelés a kukában végzi.
De addig is, én gyártom a skicceket!

Ugyanis még nem tudjátok, de megrögzött rajzoló vagyok. Több száz vázlat készült már a házról, az albérletről, de az esküvői ruhámat is én rajzoltam meg a varrónőnek, sőt egész kollekciókat rajzolok fel szezononknét a ruháimból:))) Ja, a kert beültetési tervéről is van több rajz...
Most eljött az idő, itt vannak az első rajzok a fürdőről!
(figyelem, tudom, hogy szakmai szemmel nem elfogadhatóak, ezért kérem a kedves értő szeműeket, tekintsenek el a perspektivikus, és egyéb hibák halmazától!!!)
Remélem sikerül értelmezni a képeket, de kérdezhettek is nyugodtan!

1. terv:
A tusolót elválasztó fal egy része zöldes üveg, hogy az ablak felől természetes fényt is kapjon a tusoló. (a rajzon ki van emelve a tusoló egy részlete, ez ne zavarjon meg senkit!)
A tükör elé egy kristálylámpa függ le, a WC, bidé falán pedig falikar van.
Tükör arany keretben.
A tusolóhoz való átjárónál csupán a nyílás szélességében kerül mozaik a hátsó falra. Ebből az üvegmozaikból még a wc, bidé falára is kerül majd, valamilyen formában.
(az ajtó a falra van nyitva, remélem látjátok hol a bejárat, de a képek klikkre nőnek is! :)



2. terv:
Sokban nem változott, csak rájöttem, hogy króm csaptelepek kellenek.
Továbbá a kavics alakú mosdó nem passzol, hiába tetszik annyira. 
Az üvegmozaik  úgynevezett  "vízesés" mintájú, azaz fönt sötétebb, lefelé világosodó színarányban van feltéve.
Az ablak alatti falra hiányzik valami, de ez a legutolsó részletkérdés a történetben.
A mosdó mögött az előtétfalban a lépcsőzetes megoldás túl sok, inkább az üvegfalhoz tettem be üvegpolcokat, ha nagyon dekorálni akarnék valamit.
A tusolóban semmi extra, nem lesz függöny, vagy ajtó. Lesznek viszont fa polcok, akasztók, esetleg egy lerakónak használható pad, mindez teljes takarásban.




A tervekről mára ennyit.
A jelen állapotokról pedig azt tudom elmondani, hogy várom a vakolás árajánlatát, illetve levadásztam a szükséges Geberit WC-állványokat, nyomólapokat a Vaterán, amit most be kell építeni.
Kezdhetem felkutatni a burkolatokat.

Folyt. köv....

2014. január 1., szerda

Helló 2014!






Az újévi fogadalmak nem a mi stílusunk.

Idén mégis tettünk egyetlen egyet Férjjel: 2014-ben BEKÖLTÖZÜNK A HÁZBA!

Eddig sosem tűztünk ki még hozzávetőleges időpontot sem, most megjelöltük a nyár elejét.
Ez annyit jelent a blog szempontjából, hogy sűrűsödni fognak a bejegyzések, végre előkerülnek a dekorálással, berendezéssel, bútorokkal, stílusokkal foglalkozó kérdések is.
Sok-sok kép érkezik majd a részfolyamatokról, és inspirációs cikkek is lesznek bőven.
Nem ígérem, hogy az év végére minden a helyére kerül! De aki követi az utunkat, figyelemmel kísérheti egy otthon megteremtésének izgalmait, amit mi már nagyon várunk, és amire régóta készülünk.
Remélem minél többen velünk tartotok, hozzászóltok, tanácsot adtok, bátorítotok majd!
Minden észrevételt, ötletet örömmel várok, hiszen a blogírás is csak új jó, ha érkezik visszajelzés;)

A továbblépés előtt egy gyors összefoglaló a ház állapotáról, és rólunk is:
Kívülről vakolva, már csak a festésre várva, belül teljes gépészettel készen, le aljzatbetonozva várjuk a folytatást.
Továbbiakban várható: belső vakolás, festés, burkolás, talajszonda fúrás, hőszivattyú beszerelése, szaniterek beszerzése, konyha kialakítása, belső nyílászárók beszerelése. Ezt követően bútorozás!
Plusz: kertrendezés, ültetés, kerti tó és játszóház építése.

Mindez sok, de egyben izgalmas feladat, amit úgy kell megoldanunk, hogy Férj továbbra is Luxembourgban dolgozik, én Mo.-on dolgozom 8 órában, és intézem a 2 gyerekkel járó mindennapi teendőket is mindamellett, hogy az építkezést vezetem. :P

Nem számítok könnyű évre, de a cél ott lebeg a szemem előtt, és ez minden nehézségen átsegít! Mint ahogy az is mindig új erőt ad, hogy itt vagytok velünk!

Sikeres, boldog Új Évet kívánok Mindannyiunknak, várlak Benneteket 2014-ben is!

Réka ;)