http://kincses-lak.blogspot.hu/

2015. július 1., szerda

Kerti kisház Férj módra

Néhány hete Férj nekifogott (egyik) nyári projektjének, a gyerekek kerti kisházának felépítéséhez. Izgatottan várom, mi sül ki belőle, ugyanis gonosz módon megtorpedóztam egy csomó nagyratörő tervet, mint emelet ráépítés, csúszdás-mászókás verzió, fél telket elfoglaló alapterület, és ki tudja még mit!?
Én a kert oldalában megbúvó, kedves ki faházikó ideájával álltam a kérdéshez, ezzel szemben Férj a gyerekekkel karöltve inkább egy kalandparkba oltott, toronyház méretű vendéglátó komplexum vízióját dédelgette....

Először az alap lett kimérve és felásva. Kicsit ezt is odébb kellett tolnom, hogy se a -reményeim szerint- idővel felcseperedő almafát, se az újonnan kialakított díszkutas virágágyásomat ne nyomja el....
Az alapot Férj kibetonozta, majd erre kezdte felépíteni a fa vázszerkezetet.
Szinte minden az építkezésből maradt fahulladékból készül, néhány méter deszkát kellett csak venni pluszban, illetve a tetőt fedő bitumenes zsindelyt.

A német albérletünkből hozott faágy deszkái éppúgy be lettek építve, mint a barátaink lakásásból felújításkor kidobott beltéri ajtók, vagy az elbontott sufnink ablakai, ajtója. Sőt, még pesti lomtalanításból származó kisablak is került a házra!

Férj mindenképp csendesítőt ( a tetőgerendák végein lévő ék) akart, hogy olyan legyen a kisház, mint a nagy... :)
így már sokkal csendesebb... :D
jól látszik az új deszkák és a régi faanyag közti különbség
ezek a deszkák a régi ágyunkból vannak...
a Pesten lomizott ablak, amin majd a benti szakács ki tudja adni az ételt a pincérnek... :P
Lili kívánsága volt egy szívecske,amit Férj tökéletesen abszolvált egy dekopírfűrésszel...

szívecske is került rá, a tető alatti háromszög az "emelet".
Nem támogattam, de emelet is készült a kisházba. Ide majd kötélhágcsón lehet felmászni, és kb. hasoncsúszában közlekedni, de belátom, hogy a gyerekeknek biztosan izgalmas, még ha nekem  nem is tűnik túl  komfortosnak.

darabokból szabva a tető is
Ha elkészül, fehérre festjük kívül-belül, az ablakok és az ajtó marad zöld, lesznek balkonládák, zászlógirlandok, kis zsalugáterek...
Remélem még idén!


tető lefedve, így áll most.

















9 megjegyzés:

  1. Helyeske lett a házikó. Sajnálom, hogy nem jelezted előre az alkotói munka kezdetét. A fiaim cége kerti faépületekkel foglalkozik, jeleztem volna jó tanáccsal, hogy minden beépíteni való faanyagot érdemes lett volna szórópisztollyal előre 3 rétegben lefúni egészségre ártalmatlan vízbázisú festékkel, így ők pl. 20 év garanciával dolgoznak, mert fedve van festékkel az érintkező fa felületek is. A fa nem érintkezhet közvetlenül a betonnal, mert felázhat, korhadtnak. Mindig ragaszkodnak a nagy méretű fedett teraszhoz,hangulatos korláttal, minden gyerek imádja. A párod nagyon ügyes, lehet, ezt is megoldja idővel. Mivel nagyon átgondoltan terveztek és kiviteleztek, hasznos még kivezetni a villanyt, jónéhány szabad éjszakát nyertek ezzel kettesben srácoknak meg óriási kaland a saját kisházban alvás:-)
    Otthonotokhoz gratulálok, rendkívül igényes, szép kivitelezés eddig is. Sok szép és boldog évet a beköltözésetek után !
    Remélem, nem esett rosszul, ha belekotyogtam:-)
    Gyerekeknek boldog birtokbavételt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, nagyon köszönöm a kedves tanácsokat!!! A faanyag egy része (főleg a gerendák) már eleve kezelve voltak, mert a nagy ház építéséből maradtak ki. A többit Férj fújta le (bár tuti nem háromszor!) felhasználás előtt. A betont a falak alatt lekente kátránnyal, a villanyt még az alap előtt kivezettük a földben, megvan a kiállás. Egyedül a fedett terasz nem túl nagy, 2 szék és egy kisasztal fér el rajta, de lesz korlátja, nagyon cuki. :) Biztosan van olyan,amire nem gondoltunk, mert nem vagyunk benne túl gyakorlottak, de igyekeztünk alaposan felkészülni és utánajárni a dolgoknak. A tapasztaltabbak tanácsa mindig nagyon hasznos, tényleg nagyon köszönöm Neked, hogy megtiszteltél vele! Bármi eszedbe jut még, írj, hátha hasznosítani tudjuk!

      Törlés
  2. Gyorsan írtam, hű, mennyi fogalmazási hiba. Juj.

    VálaszTörlés
  3. Lehetnék én is gyerek nálatok????? Légyszi!!!!
    Szobatiszta vagyok, átalszom az éjszakát, eljátszok egyedül is és kis fogyasztású vagyok. Ruha sem kell, na jó néha egy pár cipő! Na????? :)
    Viccet félretéve, pazarságos!!!!!!!

    VálaszTörlés