http://kincses-lak.blogspot.hu/

2011. október 12., szerda

Az üvegbe zárt nyár, azaz az isteni rote grütze

Hol és mikor ettünk először ilyen lekvár és a zselé közötti állagú, darabos, csupagyümölcs öntetet először? Már nem emlékszem, de biztos, hogy Németországban, a grütze hazájában...
Aztán persze gyorsan rákaptunk, mikor néhány évig kint éltünk, elképzelhetetlen volt, hogy ne legyen belőle a hűtőben. Hazaköltözve tényleg ez volt az egyetlen, ami hiányzott, mert sehol nem találtunk az itthoni üzletekben. Kint akár a legutolsó Aldiban is van ilyen a hűtőpultban a joghurtok mellett, sokszor nem csak piros, de zöld és sárga változatban is. A szín a felhasznált gyümölcsök szerint alakul, én szeretem a zöld kivis-almás-piszkéset, és a sárga mangós-barackos-papayásat is. Nem vagyok válogatós:)

Idén nyáron, a nagy meggyszezonban Férj végre rászánta magát, hogy belevágjon a grütze-készítésbe. Szerencsére anyósom kertjében minden hozzávaló megterem, így feltankoltunk meggyel, eperrel, ribizlivel, málnával. (ezek között volt már, ami fagyasztott volt, lévén sajna nem egy időben teremnek). Az első kísérlet fantasztikusan sikerült, és rákaptunk a házi grützére:P Persze sűrűn kell utángyártani, mert rohamosan fogy, de szerencsére gyorsfagyasztott hozzávalókat mindig lehet kapni.

Lássuk hogyan készül!

Hozzávalók:

500 g meggy
250 g eper
250 g erdei gyümölcs mix (feketeribizli, málna, stb.)
kb. 200 g barna cukor
kb. 50 g növényi keményítő

A gyümölcsöket keménységük szerint sorban egyre rövidebb ideig kell főzni, ezért kezdjük a meggyel.
Főzzük kis lángon addig, amíg levet enged és abban kissé megpuhul. Ezt követően hozzáadjuk az epret, ezt már jóval kevesebb ideig kell főzni, szigorúan kis lángon.

Rövid rotyogás után belekeverhetjük az erdei gyümölcsöt.

Ekkor már hozzáönthetjük a cukrot (ízlés szerint változtatható a mennyisége) és lassú kevergetés mellett fölforraljuk az "anyagot".

Közben hideg gyümölcslében (pl. házi meggyszörp:) vagy vízben elkeverjük a keményítőt és a forrást követően belekeverjük a gyümölcsbe, majd újraforrásig főzzük.



 Ekkor már laza, zselészerű állagot vesz fel a grützénk, azaz készen is van az istenien finom és szerintem egészséges nyalánkság!
Nincs is más dolgunk, mint üvegekbe szedni, miután belenyalakodtunk még melegen...:PPP


Nyáron bourbon vanília fagyival, hűvösebb időben pudinggal esszük, de bevallom én szoktam csak úgy magában is:P
A tapasztalatunk az, hogy a boltival ellentétben (ami pedig mindenféle adalékokat tartalmaz) a házi grütze nem csak teljeséggel ismert alapanyagokból készül, hanem sokkal jobban el is áll a hűtőben penészedés nélkül. Bár nálunk nem sok esélye van megromlani az ilyen fincsiségeknek:)))))

Most éppen a gateau au chocolat-ot öntöttük nyakon vele:)

2 megjegyzés:

  1. Hú!!! Én ezt imádnám! Én a dzsemmeket is fel szoktam melegíteni és azzal öntöm le a vanília fagyit forrón. Ki fogom próbálni!! Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Lili, tényleg érdemes kipróbálni, majd kérek beszámolót, hogyan sikerült! :)))

    VálaszTörlés