Így készül egy dézsató II.

Az áhított cél!

Miután sikertelenül zárult növényszerző kísérletem, nem, nem adtam fel tervemet, csak más irányt vettem. Kihurcoltam kis családomat a mórahalmi kirakodóvásárba, csak úgy, nézelődni.  Még az sem riasztott vissza, hogy 16 fok lett hirtelen a 32 után, és időnként az eső is eleredt. Óhh, mi az nekünk, még jó is hogy nem izzadunk halálra, és a gyerekek nem kapnak agylágyulást!

Mások is épp így gondolhatták, mert tömegnyomor volt. Először kétségbe estem, mert a sok gagyi kínai piacos árustól nem láttam a lényegi részt, az ócskásokat. De végül meglettek, leghátul, az állatvásár szomszédságában. Igaz, hogy már pakoltak össze, vagy teregették le a holmikat nejlonokkal, de az én szemem így is egyből kiszúrta a tökéletes kis hordót a tavamhoz. Igazából álmodni sem mertem, hogy találok egy pontosan megfelelőt, és tessék, ez volt az egyetlen ilyen portéka a vásárban, és pont rám várt! Remegő hangon kérdeztem az árát. 900 Ft!
 A fejemben tűzijátékok durrantak, és álmélkodtam, hogy hogyan lehet ekkora mákom, miközben visszakérdeztem: Ötszáz? Na jó, legyen 700, de ez az utolsó ára. Úgyhogy az üzlet megköttetett, és nagyon boldog hordótulajdonos lettem.

Sikeremen felbuzdulva kedden el is rohantam egy kertészetbe, ahol potom 1300 forintért beújítottam egy tavirózsát.
Erre két okból kerülhetett sor:
1. már nagyon akartam egy tavirózsát
2. mert ha ott a növény, biztos hamarabb elkészül a tó is.
+ 3. totálisan kiment a fejemből, hogy a tavirózsának tó is kell.......
Így hazaérve sürgetni kezdtem gyanútlan Férjet, hogy ugyan kezdjünk(=kezdjen!) már valamit a hordóval, mert nem nézheti tétlenül, ahogy a méregdrága virág tönkremegy tó hiányában! Mert persze az az ő hibája lesz, no nem is az enyém, aki bevásároltam, de nem gondoskodtam neki megfelelő körülményekről....

Úgyhogy megkezdődött hordóbeeresztő hadműveletünk. Én úgy gondoltam, hogy mindezt nem a lakásban kellene végrehajtanunk, ugyanis unom már a beázásokat, és a fene sem tudja a kádunk, a csempénk, a födém alattunk miket bír, mégsem kellene megreszkírozni egy kisebbfajta égszakadást!
De Férj kitartott elhatározása mellett, hogy a fürdőt használja kísérletünk helyszínéül. Így aztán beemelte a hordót a kádba, és elkezdte forró vízzel felengedni.

Hordó a kádban, forró víz zubog bele. És kifele belőle... De vagy ezer kisebb-nagyobb lukon, mint egy kis szökőkút. Vagy csobogó. Vagy kifordított bundakesztyű.....
Akárhogy is, elkerekedett szemmel álltunk, majd guggoltunk, végül a kád szélére hanyatlottunk. Férj: "Mégis, mire számítottál???!" Hát nem tudom. Semmire. De erre biztosan nem...
De sebaj, majd elmegyek és veszek tófóliát, majd azzal kibélelem. Míg ezen pörgött az agyam, a kis vízköpő hordónk kezdett visszavenni az eresztésből, és lassan de biztosan szűntek meg a kisebb vízsugarakat kibocsátó hézagok. A forró víz és a gőz megtette hatását, és kezdett lassan bedagadni, amitől végül szinte minden csurdogálás megszűnt. Persze órák kellettek hozzá, de láttuk az alagút végét.
Éjszakára is a kádban hagytuk dagadni, gyerekek fürdetése mellékes, mikor a kis tavamról van szó, amibe a hőn áhított virágom kerül...!
Reggelre úgy tűnt, már csak "izzad" a valamikori nagy rések mentén, úgyhogy vizet ki, hordót fel, és kiköltöztettük a loggiára. Most itt tartunk, szerintem mihamarabb vizet kellene bele öntenünk, hogy a klór kiszellőzzön, és végre belekerüljön a virág. Ami nem mellékesen drága barátnőm anyósának tavában kapott ideiglenes menekültszállást, miután kitűnő érzékkel felmértem, hogy simán feldobná a pacskert, mire elkészül a dézsató....
Most arra igyekszem finom női praktikákkal rávenni Férjet, hogy csinálja meg a szerinte szükséges tömítéseket, és mielőtt elvonulunk fürdőzni a strandra (végre a gyerekeket is érje víz, ne csak a hordót) engedjük fel a tavat.

Képen a már nem eresztő bundakesztyű...