http://kincses-lak.blogspot.hu/

2011. június 2., csütörtök

Alaprajzunk

Bár az első terv nagyobb sikert aratott, az általunk választott tervrajz a második verzió.

Egyrészt nem szívesen "pazaroltam" volna el a napfényes déli oldalt a kiszolgáló helyiségekre, másrészt a dolgozót muszáj volt igazán világos helyre  tenni. Jelenleg egy É-Ny-i tájolású szobában van a munkára kijelölt sarok, ami azt eredményezi, hogy egész nap ég a lámpa a szükséges fénymennyiség elérése érdekében. Ügyfelek nem jönnek, így átcsászkálás nem lesz, viszont a kert nyugalma talán jótékonyan hat majd.
A lépcsőház szűkítésével egy nagyobb fürdőt lehetett kialakítani, aminek akkor lesz jelentősége, ha nyugdíjas éveinkben a dolgozót hálóvá alakítva (az emeletet lezárva) a  földszintet használjuk csak.
Nagy álmom a két irányból látható tűzterű kandalló. Bár a grillezős variációnak is megvan a maga nem elhanyagolható haszna és praktikuma, a meleg levegő nem fűti úgy a ház légterét, mint ha a kémény a ház közepén fut végig.
Bár kezdetben úgy gondoltam, minek nekem háztartási helyiség, örülök, hogy mégis lesz. Az emeleti gépészetnek szánt luk végül elég nagy lett, és gép sem kerül bele, mert a hőszivattyú valamennyi eleme elfér a lenti tárolóban. Így mosókonyha lesz belőle, és már konkrét terveim vannak a berendezést illetően. A mosógép is átkerülhet ide a fürdőből, és a mosatlan és mosott ruhák sem rontják a lakás összképét.

Apropó összkép: az étkező és lépcsőház közti falban kapott helyett a csodaszép ólomüveg ablakunk, így a ház közepén szinte megkerülhetetlen lesz a szivárványszínt szóró díszüveg. Terveim szerint a lépcsőházból lecsüngő csillár kristályai megsokszorozzák majd ezt a fény- és színorgiát... De erről később:)

Ez az ablak helye, ahonnan most remek kilátás nyílik a lépcső ívére, amit Apukám szerkesztett ki...! Imádom!

ennek az ablakegyüttesnek az egyik szárnya kerül bele

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése